2020. május 19., kedd

Vizuális kultúra 05. 19.



Ezúttal is a színekkel fogunk játszani. Múlt héten néztünk egy videót, ami elmagyarázza, hogy az egyes színek hogyan keverhetők ki, és egymáshoz képest hol helyezkednek el a színkörben.

Álljon itt a színkör emlékeztetőül:





És a videót is nézzük meg még egyszer, mert ezúttal azt szeretném, ha valóban játszanánk a színekkel:





Színeket fogunk keverni, méghozzá a három alapszín segítségével. Szükségünk lesz piros, sárga és kék színű ételfestékre, temperára vagy vízfestékre. Ezen kívül három pohárra, amelyekben a színek lesznek, illetve fehér színű szalvétákra vagy papírzsebkendőkre, de a konyhai papírtörlő is megteszi, ha fehér színű.



A poharakba, kb 1 ujjnyi vízbe cseppentsünk 5-10 csepp ételfestéket (vagy temperával, vízfestékkel fessük meg a vizet).


Én ételfestéket használtam.

A zsebkendőt hajtogassuk meg kb ekkora méretűre:





1. feladat
Először a kék és a sárga színű festékre lesz szükségünk, illetve egy zsebkendőre:





Először a kékbe majd a sárgába mártjuk az összehajtogatott zsebkendőt.





Valami ilyesmit kell kapnunk:


Szépen látszik, hogy a kék és a sárga keveredése által zöld színt kapunk.



2. feladat
Ezután a piros és a sárga festék következik:



Először a pirosba majd a sárgába kerül a zsebkendő:



És íme az eredmény:


A piros és a sárga keveredésével narancssárgát kapunk.


3. feladat
Végül következzen a kék és a piros szín.




Itt a kettő keveredése révén lila szín jön létre.


Végül, ha elengedjük a fantáziánkat mindhárom szín és egy méretes szalvéta felhasználásával:





Köszönöm szépen a munkátokat!!!